Alább egy kis összefoglaló, hogy miről is volt itt nagyba szó…

Még az elején volt egy Töredékeknek elkeresztelt sorozat, amelyben kevésbé ismert, de az Értelmező Szótárban szereplő szavakat ismertettünk. Sajnos a rovat szerkesztője elutazott, és nem vitte magával a két vaskos kötetet, úgyhogy ez tizenvalahány oldal után abbamaradt.

Néhány sorban sikerült máig érvényes dolgokat megfogalmaznunk olyan összetett témákról, mint a demokrácia, válságkezelés, elnökválasztás, őszinteség, szerelem, határontúliság, környezetvédelem, görög kiigazítás, vagy éppenséggel a les-szabály.

Próbáltunk nyelvészkedni, de nyelvújítani is, valamint ajánlottunk jobbnál jobb dolgokat, forradalmi Dacia-reklámoktól egészen a vicces pólókig.

A legnagyobb projektünk egy bizarr, a szóviccek véres humorát és a focivébé játékoskereteit ötvöző sorozat volt, melyben a világbajnokságra kijutott országokról alkotott sztereotípiák alapján írtunk egy kissé más játékosneveket. Itt sajnos egyértelműen voltak jól és kevésbé jól sikerült művek, de számunkra egyformán kedves mindenik. Innen kezdve, majd mindig a következőre kattintva lehet őket megtekinteni.

Amire a legbüszkébbek vagyunk (és valószínűleg ez lesz az eddigi leghasznosabb munkánk), az az, hogy összegyűjtöttük az összes Stirlitz viccet. A három bejegyzés itt, itt és itt olvasható.

Találtunk egy oldalt itt, ahol nagyon-nagyon sok magyar film megtalálható. Köszönjük szépen, STEFAN2001!

Szokás szerint egy szigeten (pl. Bábel-szigete), vagy éppenséggel újítva egy domboldalon, erdőben, de talán mégiscsak inkább egy szigeten. Versenyzők Európa minden sarkából, de betartva valamiféle arányt a népesség no meg a nemek eloszlásában. Bár a szigeteken játszódó műsorokba általában illik több lányt tenni, hogy hátha megemelik a nézettséget.

Fizikai próbák tömkelege, de az utasítások mindig egy másik hivatalos nyelven, így aztán senki sem szavazódna ki csak azért, mert nem értik amit mond. A nézettség alapból kellemes, hisz a túlélőshow-k bizonyítottan jól mutatnak a grafikonokon, és erre még rájön az a sok-sok derék hazafi, aki a hazája fiának való drukkolásból ücsörögne mondjuk vasárnap esténként a tévé előtt. S akkor még nem is beszéltünk a rengeteg munkahelyről, amelyet a szervezés, vagy éppenséggel a huszonvalahány nyelven való feliratozás teremtene.

Szóval egy ilyen show-műsor a tévében. Ugye me’ jó lenne?

Nemrégiben felmerült egy kérdőjel, hogy miért nincsenek reklámok ezen az oldalon, ha már közönség van hozzá? (Marketinges levadulás nélkül volt a múlt héten napi ezer bekattintás, a foci vébés sorozatnak köszönhetően. Ezt most nem legitimációs szempontból említjük, hanem sima „bőcsködésből”.) A válaszunk egyszerű: utáljuk őket, mert gyerekkorunkban mindig a legjobb részeknél szakították meg a filmet. Lehet, hogy még most is megszakítják, de mi már nem nézünk tévét.

Aztán továbbgondolva a dolgot, előjött a kérdés, hogy akkor miért nézünk reklámokat más oldalakon? De tényleg, miért?

Hát mert eddig lusták voltunk két kattintással feltelepíteni egy reklámtiltót a böngészőnkre. Mióta megtettük, az általunk látogatott weboldalak magasabban kezdődnek, de egyelőre nem hiányzik nekünk egyetlen csíknyi csillogás vagy villogás sem. Esetleg néha nosztalgiából majd visszatehetjük.

És igen, tudjuk, hogy az oldalak reklámokból tartják fent magukat, és nem, nem az a helyzet, hogy ez minket nem érdekel, csupán kíváncsiak vagyunk, hogy mi lesz az internettel, ha az a sok oldal hirtelen mind bebukik. Megsúgjuk, nagyobb piaci részesedésre számítunk, mert (a szlovák parlamenti választások eredményein felbuzdultak mintáját követve) egy román örökzöldet idézve:

„Până la urmă noi o facem de drag,

Ignorând vremurile care-n jos ne trag.

Ne permitem luxu’ de a fi încă vii,

Încercăm să transmitem un concept şi un fel de a fi.”

És persze boldogak az erdélyi magyarok, hogy végigolvashatták mindezt.

Ilyen és ennél sokkal jobb karikatúrákat lehet megbámulni ide kattintva. Van valami szavazás izé is a dologban, de mi most nem süllyedünk le a státusüzenetek szintjére. Jó szórakozást.

Nemrég láthattuk, hogy vannak rádiók amelyek képesek összedobni egészen használható adatbázisokat például nyári táborok kategóriában, de ha lehet, most egy még annál is keményebb frekvenciáról lesz szó.

Csak és kizárólag haladóknak, itt és most bekattintható…

A versrádió!

Az az igazság, hogy dialektusok nem csak az ausztriai németben vannak, hanem még az erdélyi magyar online tereferélő hangulatjel-(emotikon, szmájli) használatában is. Például ha valaki jahú-ként érez, mert mondjuk mikor először ismerkedett a virtualitással, a jahúmesszendzser volt a menő, annak komoly gondjai lehetnek egy szkájp vidéken.

Hisz még az alapok is különböznek. A röhögő : ) ) nem röhög, csak mosolyog egy zárójellel az oldalán, míg a : D amelynek csupán vigyorognia kellene, teli torokból nevet. És ami a legjobban hiányzik, a : – j , mely oly stílusosan jelezte, hogy „ugyan már, hagyjuk”…

No de hát mit van mit tenni, kérdezhetnénk? Talán kéne egy hangulatjelölő nyelv (azaz Emotion Markup Language), amely egységesíti az emberi érzelmeket és majd gépek funkcióit építi rá? Létezik, lásd fenti link, de ez már egy másik tudományág…

(még szerencse, hogy ez : ) meg ez : P majd mindenhol ugyanaz)

És mivel a népi vonal népe gondol a népre (és nem csak a saját népére), itt a nyári néptánc- és népzene táborok adatbázisa, a folkrádió jóvoltából.

Persze aki régi motoros (szekeres? lovas?) a témában, az valószínűleg tudott róla, aki meg nem, az valószínűleg nem is nagyon akar tudni róla (és mi nem pazarlunk pixelt az ilyenek meggyőzésére), de mivel az információ hatalom, erről tudni kell.

Fociról lesz szó, mert most egy hónapig ez a menő.

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy az a les, mikor a rúgás pillanatában a címzett személy az utolsó védőnél közelebb van az alapvonalhoz. Láttam néhány focimeccset, és minden ilyen jellegű intése a partjelzőnek illeszkedett a szabályba. Egészen tegnapig. Tegnap ugyanis láttam egy olyan lest, ami az eddigi tapasztalatok alapján nem volt az, pedig bizony az volt.

Utána kell járni a dolgoknak, hogy fény derüljön az igazságra. És megtörtént. Az igazi les-szabály úgy szól, hogy a rúgás pillanatában lennie kell legalább két játékosnak az ellenfél csapatából a labdát megkapó játékos és az alapvonal között. Egyáltalán nincs szó benne kapusról.

Itt a példa (1:00-nál) a szóban forgó eseményről:

Tanulság(ok): még az egészen biztos dolgok sem biztosak, és a kapusok nem is olyan különlegesek, csak azért mert másként öltöznek és néha megfoghatják a labdát. Nektek hogy magyarázta el apukátok a les-szabályt?